Nyitó oldal

"Aki kifelé néz, álmodik; aki befelé, felébred."   
Carl G. Jung

***************************

"...Azt érzed: „Várjunk csak! Úgy definiáltam magam, mintha egy áru lennék, vagy valamiféle anyag, de most látom, hogy én az érzékelője vagyok annak az anyagnak.” 

Érted?

Akkor lehet-e magát az anyag érzékelőjét érzékelni? És ez a kérdés… valahogy lenyűgözővé válik.

Aztán valahogy felismered: „Én kell, hogy legyek az, aki minden mást érzékel.” Rájössz: „Viszont ebben az esetben nincs formám.”

Ekkor túl vagy a tanuláson. Magában a felfedezés birodalmában vagy.

És látod, hogy: "Hiszen nem találom… ha azt mondom, hogy ez a forma az enyém, akkor ki az, aki rámutat erre? Túl kell, hogy legyek mindenen.”

És ebben a jelenlétben, amely nem változó, ami önmagában tulajdonságok nélküli… azt a teret, ami marad… ami színtiszta… sőt, tisztább, mint a tér, azt tárod fel...

...Nem vagy többé fogyasztó. Az egó, az egy fogyasztó. Mindig elfogyaszt még egy élményt. Az élmények hátán lovagol.

De most látod: ” Hisz, ha azt mondom, hogy ’én’, ez az ’én’ magából az ürességből merül fel.”

De még maga ez az ürességből felmerülő ’én’ is érzékelődik. „Istenem! Még maga a ’vagyok’ - a létezés legbensőbb érzése, a tudatos jelenlét érzése, ami ebben a testben ’én’-ként ragyog - az is érzékelődik.”

Annak, amiben maga az ’én’ érzékelődik, nincs neve. Nincs kezdete, nincs vége.

Te ezt TUDOD. Most már látod. Eldobhatod a könyveket, ha akarod.  Most már a saját könyved fényével látsz.

Meglátod: ”Istenem, mire van szükség? Mi másra lenne most szükségem? Mi kellhet még? Egyáltalán ki a szűkölködő? Hogy merülhet fel egyáltalán ez a gondolat? Kihez beszél ez a gondolat?” 

Minden, ami maradt, az csak ez az intuitív alanyiság érzése a testben. És ez üres, mint a tér. Nincs célja. Nincs benne törekvés. Valahogy így. Nem törődik a múlttal, vagy a jövővel… vagy akár a jelennel...

...Kihez beszélek? Az Önvaló beszél önmagával.

Így az elméd… ha azt hiszed, hogy az elmédnek kell megőrizni ezeket a szavakat, vagy ezeket az energiákat, látni fogod, hogy valójában nem számít. Az elme nem képes megragadni őket. De ezek nem az elmédhez szólnak. Az elme benne foglaltatik, de nem neki szól. Az Önvalód beszél az Önvalódhoz, az Önvalódról.

Nincs elkülönülés… nincs szétválasztás, érted? És, ha belenézel Önmagadba és nem kapcsolsz semmi minőséget, vagy szándékot Magadhoz, és nem adsz semmi képzetet Magadhoz, spontán meglátod, hogy azt érzékeled az elméddel és a szíveddel, ami valójában itt van. Nincsenek határai, és el van ragadtatva önmagától.

Tehát, te vagy ez a szépség, és kegyelem, és szeretet, és tér, és béke. Nem kell kutatnod a béke után. Ne indulj neki megkeresni a békét! Még a boldogság keresésére se indulj! Azok csak afféle mérgek voltak, amelyek eljuttattak téged erre a helyre.

Most itt vagy. Nem kell kutatnod. Nem kell többé kivetni a horgászbotodat."

A világ te szerinted - Mooji